Yano vákuum csomagolt Arborio dobozos rizs 1 kg

Prémium rizs

Az arborio rizs a legnagyobb szemű rizottó rizs. Rizottót csak rizottó rizsből érdemes készíteni, mert ezek tudják leginkább magukba szívni az elkészítendő étel zamatát. Szemben a többi rizsfajtával ennél fontos, hogy ne mossuk meg főzés előtt, mivel a rizsbőlkioldódó keményítő által lesz krémesebb állagú az étel.

Elkészítési javaslat

Felmelegítjük a bort és az alaplevest (kb. 2,5-szer annyi alapleves vagy víz szükséges, mint a rizs mennyisége). Olajban vagy vajban megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a rizst, és néhány percig folyamatos kevergetés közben üvegesre pirítjuk. (Ha hús is kerül a rizottóba, azt már a rizzsel egy időben bele tehetjük) Ráöntünk egy kevés fehér bort, amit hagyunk elpárologni. Ez után annyi alaplevest vagy vizet adunk a rizshez, hogy éppen csak ellepje. Takarékon lyukas fakanállal keverjük, amíg a leves felszívódik. Fokozatosan öntjük fel, fűszerezzük, majd óvatosan keverjük tovább 15-17 percig. Megkóstoljuk, és ha „harapós” és az állaga bársonyosan krémes – akkor jó. Tehetünk bele vajat, parmezán sajtot. 2-3 percig pihentetjük fedő alatt a lábasban, majd egyből tálaljuk.

Ajánljuk

Rizottónak, desszertekhez, tejberizsként.

Tápanyagtáblázat

Tápérték tartalom Átlagos tápérték 100 g termékben INBÉ*
Energia 343 kcal / 1458 kJ 17 %
Fehérje 6,7 g 13 %
Szénhidrát 78 g 29 %
Zsír 0,5 g 1 %

*INBÉ (Irányadó Napi Beviteli Érték) %-a a felnőttek számára ajánlott napi 2000 kcal-s étrend alapján. Az egyéni szükséglet az életkortól, nemtől, testtömegtől és a fizikai aktivitás mértékétől függően változhat.

Adatok

  • Minőség: "A"
  • Felhasználás szerint: risotto rizs
  • Kiszerelés: 1 kg
  • Csomagolás típusa: dobozos
  • Főzési idő: 15-17 perc

Kapcsolat

Yano Food Kft. 6050 Lajosmizse, Elkerülő út 4. • Tel: +36 20 9830 001 • E-mail: info@yano.hu